Új csapat!

Lécz Gergely után újabb versenyző menedzselését kezdte el Jobbágy Ákos és Pálinkás Ákos a múlt hét folyamán. Ezúttal Marosi Dávidra esett a választás, aki az alábbiakban ír magáról. Marosi Dávidnak hívnak. 1992. December 12-én születtem Szekszárdon. A motocross édesapám egyik kedvenc sportja volt és emiatt jutottam el az első motoromig 10 évesen. Első versenyeimet a regionális bajnokságokban vívtam több kevesebb sikerrel. Az ezt követő évben 13 évesen megnyertem a LOCO4x4 kupasorozatot. 2006-tól módosultak a MAMSZ versenykiírásai és létrejöttek a regionális kupák, ahol én a dél-kupába szereztem bajnoki címet. Ekkor már elindultam néhány országos bajnoki futamon is de pénzhiány miatt kevés futamon tudtunk részt venni. A 2007-es évet 125ccm kategóriában folytattam ez a z év a tanulás éve volt, ekkor csak a délkupán szerepeltem ahol évvégén második helyen fejeztem be a bajnokságot. Ez év során elindultam egy országos versenyen is ahol az első futamban 8. a másodikban az előkelő 3. helyen intettek le.Az első teljes évem 2008-ban volt amikor a II. osztály "A" kategóriában indultam és második helyezést értem el. A következő évben a II. osztály "extra" kategóriában a sok műszaki hiba, és pénzügyi nehézségek miatt szintén második lettem.
A 2010-es évben nagy változás történt, a REAL Suzuki csapat támogatott versenyzője lehettem I. osztályban, a "kis" kategóriában. Megtiszteltetés volt számomra hogy a legjobbak között motorozhattam. Az év jól indult, az első futamon a nemzetközi mezőnyben 7. lettem de sajnos a második futam első körében bukással ért véget a versenyem. Itt szembesültem vele hogy a kondícióm nem megfelelő. A motorok ekkor még a fittek voltak de az idő előrhaladtával a szervízháttér hiánya miatt kevésbé lettek versenyképesek a versenytársak motorjaival szemben. Évközben egy súlyos bukást követően kulcscsont és csukló törést szenvedtem ami automatikusan kihagyással járt, és kezdhettem elölről a kondícióm felépítését. A csapatversenyen hiányos csapattal is negyedikek tudtunk lenni. Ekkor már látszódott hogy a SUZUKI megvonja a támogatást a cross csapattól. Ezután elég kilátástalan lett a helyzetünk a következő évre vonatkozóan, de a család úgy határozott hogy maradhatok I. osztályban, ha lehet az eddigieknél is szűkösebb anyagiakkal. Ekkor találkoztunk a csapattársam managerével Jobbágy Ákossal. Hosszas beszélgetés után arra az elhatározásra jutottunk hogy az általa managelt csapat tagja lehetek az OKR KTM alakulatban. Az előző év tapasztalataiból okulva a "nagy" kategóriára esett a választás erre a szezonra vonatkozólag. Dávid ezévi versenyzését illetően megkezdődtek a szponzori tárgyalások és reméljük, h már a jövő héten pár főszponzorról és névadó szponzorról is hírt tudunk adni.