Marosi Dávid Nyáregyházi beszámolója!



"Az utolsó előtti bajnoki fordulót Nyáregyházán rendezték meg. Reggel egy tökéletesen előkészített jól belocsolt pálya várt minket. A szabadedzésen próbáltuk megtalálni a megfelelő beállításokat és próbáltam megszokni a pályát illetve a motort mert előtte való héten sajnos csak egy kis motorral tudtam edzeni. Az időmérő edzésen próbáltam egy gyors kört menni ami nem igazán sikerült és csak a 8. helyre volt elég. Kicsit reménykedtem hogy a versenyeken jobban fog majd menni részben sikerült is. Az első futamban a középmezőnybe rajtoltam ahonnan nem igazán sikerült kimozdulni és a versenytáv felénél jelentkeztek a kondíciónális problémáim is ez a teljesítmény a 6. helyre volt elég. A második futamra próbáltam fejben jobban rákészülni ami egészen az első kanyarig jó is volt majd itt egy elfékezés után lefulladt a motorom és az utolsó helyről zárkóztam fel egészen a 6. helyre. Az egész 7 végé pozitív volt számomra sajnos a kondin van még mit dolgozni. A motorommal nagyon megvoltam elégedve egész hétvégén megfelelően működött néha meg egy kicsit túlzottan is erős volt."