Kóka beszámoló

Marosi Dávid beszámolója a motokrossz OB 4. fordulójáról!





"A legutóbbi bajnoki fordulót Kókán rendezték meg. A pálya jól előkészítve várt minket. Sajnos a kókai verseny előtt csak egyet tudtam motorozni a bokasérülésem miatt, ebből kiindulva nem is számítottam nagyon jó eredményre. A MotoX.hu jóvoltából ezen a versenyen már az új Gaerne SG12-es csizmámban versenyeztem, ami remélhetőleg a jövőben meg fog védeni az ilyen sérülésektől. A szabadedzésen próbáltuk beállítani a futóművet több kevesebb sikerrel. A kvalifikációs futam felvezető köre után egy kicsit még finomítottunk a beállításokon.




A rajtot jól sikerült elkapnom, Kornél és Bence mögött voltam egészen a pálya leghátsó fordulójáig, ahol befulladt a motorom és nagyon nehezen sikerült újraindítanom. A mezőny hátuljából kezdtem meg a felzárkózást ami a 7. helyig sikerült. Az első futam rajtja egy kicsit rosszabbul sikerült és nagyon hamar elfáradtam, közel sem tudtam olyan tempót menni mint amilyenre képes vagyok. Itt a 8. helyen lettem értékelve. A második futam előtt a nagyon kigödrösödött pálya miatt állítottunk a futóműn amit a verseny elején éreztem is de az edzés hiánya miatt hamar elfáradtam és 7. ként fejeztem be a futamot. Összetettben 6. lettem aminek örültem de tudtam hogy ez nem az én napom volt. Remélem Nyáregyházán teljesen egészséges állapotba tudok rajthoz állni.

Köszönet a támogatóknak: Hell KTM Kecskemét, Zsobe Motorsport , MxMania, MotoX.hu!"